A vízipipa története

Az első vízipipákat kókuszdió héjából készítették Indiában. Természetesen azóta sokat változott és különösen népszerűvé vált a Közel-Keleten. Az arab világban szinte elképzelhetetlen nélküle az élet. A Nargile fénykora a XVII. századi Törökországban volt, akkoriban szigorú szabályok alakultak ki használatával kapcsolatban.

Nem minden dohány alkalmas vízipipázásra, egyedül a kifejezetten erős, sötét színű iráni dohány. Ezt első lépésben többször átöblítik vízben, hogy veszítsen erejéből, majd datolya lével itatják át. Az ígényesebb dohányokat végül gyümölccsel ízesítik Az ínyencek ezt azzal fokozzák, hogy friss gyümölcsdarabokat tesznek a víztartályba, még ízletesebbé téve a füstöt.

A sheesha használatának saját etiquettje sok mindenre kitér, például kifejezett sértésként fogható fel, ha valaki a másik által szívott pipa izzó széndarabjáról gyújtja meg cigarettáját. Úgy gondolják, ez megzavarja az izzás ritmusát. A 19.-20. században kifejezetten népszerűvé vált az európai elit nők körében.

Fontos eszközévé vált az öt órai teázásnak és egyéb intellektuális összejöveteleknek. Napjainkban ugyan a cigarettázás népszerűsége és egyszerűsége enyhén csökkentette a sheesha használatát, de aki valóban tudja értékelni a vízipipázás adta örömöket, az sosem cserélné le.

Az arab világ egyik legrégebbi tradíciója a férfiak körében a vízipipázás. Ez a kikapcsolódást, relaxációt jelenti számukra, de alkalmanként tartalmasabbá teszik különféle társasjátékokkal is. Szinte minden keleti kávézóban van lehetőség vízipipázásra. Használata nem egyszerűen dohányzás, inkább szertartás, a dohányzás művészete.

A nargile (vízipipa) használatakor a különleges gyümölcs ízesítésű dohány a pipa tetején lévő tölcsérben van elhelyezve. A dohány tetején faszén izzik. A keletkező füst a tartályban lévő vízen keresztül áramlik.

A dohány aromája akár egy - másfél óráig is élvezhető. A szertartás után jóleső, ellazult érzés uralkodik az emberen. A nargile a dohányzás legjobb alternatívája, mivel a vízen átáramló füst szinte teljesen mentes lesz a káros anyagoktól mire a tüdőbe jut. A nargile dohány nem tartalmaz kátrányt és nikotintartalma is alacsony. A vízipipa okozta tüdőrák kivételesen ritka.

egy jordán rejtvény

ami felidézi a narghile nőies alakját:

Ki az a hercegnő, aki csípőre tett kézzel áll a palotájában?
“‘Amîra fî qasrihâ; wa yeduhâ ‘elä hasrihâ ?”

A pipa teteje valóban hasonlít egy koronához, a víztartály elegáns és kerek, felidéz egy nőt. Ami a szívócsövet illeti ami összetekeredik a test körül, valóban könnyen hasonlíthatjuk a kar körvonalához. Végül a palota annak a légkörnek egy metaforája, amiben egy vízipipázás ideálisan zajlik: párnák, faliszőnyegek, növényzet, és így tovább.

Vízipipa a művészetben

1798 júliusában Napóleon és hadserege bevonult Egyiptomba. Legyőzte a törököket a piramisok csatájában, és néhány hét múlva ki is űzte őket Egyiptomból. Egy csomó nyugati ember lepte el az új gyarmatot. A sok művész és író, akiket megihlettek az ott látottak, hazájukban hamar ismertté váltak. Keresztül utazták Törökországot, Irakot, Perzsiát, Egyiptomot, Libanont, Palesztínát, Arábiát és Észak-Afrikát, így a nyugat szemléletét művészetük megváltoztatta. Mivel alkotásaikban művészi készülékként jelentek meg a shishák, így rengeteg munkában szerepelnek a vízipipák. Íme néhány:

Rudolf Ottenfeld, 1890, Puffjáték. (A puffjáték - másnéven triktrak, ostábla, távla - célja, hogy minél előbb kivigyük az összes saját kövünket a tábláról, illetve, hogy ebben akadályozzuk az ellenfelet.)

Jean-Leon Gerome, 1868, Bashi-Bazouk éneke. A francia festő- és szobrászművész 1824-ben született.

Eugene Delacroix, 1834, Algér nő a szobájukban.

Paul-Désiré Trouillebert, 1874, La Servante háreme. Ezen a festményen a szép és hideg félmeztelen rabszolga tart egy tálcát, amin egy kicsi narghile van. A hosszú tömlő összetekeredik a pipa körül öt-hat hurokban.

Jean-Auguste Dominique Ingres, 1839, Odalisque és rabszolgája

Ange Tissier, 1960, Une Algérienne. Egy algériai nő és a rabszolgája. Egy nő jellemzi, akit a török hagyományoknak megfelelően elegánsan öltöztettek, miközben közönyösen tartotta a narghile csövét. Egy fából készlült asztal közelében ült, mely gyöngyházzal és ébenfával volt díszítve.

Jean-Leon Gerome, 1881, Bashi-Bazouk törzsfő. Ez a művész képviselte leginkább a nargilét. A képen a török birodalom egyik zsoldos csapatának volt törzsfője. A rakott szoknya és világos bőr arra utal, hogy a törzsfő balkán eredetű. Ezeket a szoknyákat még ma is ünnepi viseletként hordják a görög hadseregben.

Jean-Léon Gérome, Allumeuse de Narghilé. A nő éppen meggyújtja a vízipipát. A képen van egy feltűnő ellentét a meztelen nő és sütkérező társai, illetve az elfátyolozott női csoport között, akik a háttérből nézik őket.