Yasmina

Balzsamozás, múmiák



Az egyiptomi vallás a fejlett lélekhit és a szubtilis mássvilág-elképzelések ellenére a halál utáni létet csak testi-lelki formában tudta elképzelni. A múmiára rászálló ba lélekmadár képe fejezi ki a halál válságos időszaka után helyreálló egység gondolatát, a személyiség túlvilági integritását.

A száraz sivatagi homok minden mesterséges eljárás nélkül bizonyos ideig konzerválja a testet. A koporsókban, sírkamrákban, ahol a test már nem érintkezett a homokkal, bekövetkezett a feloszlás. Hosszú idő kellett azonban a fejlett technika kialakitásához, mely kémiai tudást és bizonyos anatómiai ismereteket igényelt. A holttest bőrbe csavarása a prehisztorikus időben még csak kezdetleges kísérlet volt, az Óbirodalom idején viszont már bonyolult eljárásokkal találkozunk. Némelykor gipszréteggel vonták be a halottat, mintegy szoborrá alakították (gipszmúmiák), máskor gyantába mártott, áztatott, vékony gyolcsot préseltek az arcra, a testre. Többnyire azonban nem váltak be az óbirodalmi tartósítási eljárások, a koporsókból rendszerint csak csontok kerülnek elő. Az az eljárás, melynek legrészletesebb leírását Hérodotosznak és Diódórosznak köszönhetjük, csak 2000 után alakult ki.

˝Először is kiszedik az agy egy részét görbe vassal az orron át, más részt pedig beleöntött szerekkel írtják ki. Aztán éles ethiópiai kővel felvágják a lágyékot, s eltávolítják az összes belet. A test alsó részét kiöblítik pálmaborral, majd összetört füstölőszerekkel újra kitisztítják, megtöltik összetört és tiszta mirhával, kasziával és mindenféle füstölőszerrel - csak épp tömjénnel nem -, s végül bevarják. Ezután a testet bedörzsölik salétrommal, és hetven napra elrejtik, tovább azonban nem maradhat így bevonva. Hetven nap elmúltával lemossák, az egészet körültekerik büsszoszvászon szalagokkal, s bekenik gumival, amelyet az egyiptomiak enyv helyett használnak. Ezután a hozzátartozók elviszik a holttestet, s fából készült ember alakú koporsóba helyezik. Majd a sírkamrában függőlegesen felállítják, és mint igen nagy értéket őrzik˝(Hérodotosz II.86.)



A siker fő előfeltétele a test minnél tökéletesebb kiszárítáa, és könnyen romló belső részek eltávolítása. A test megsértése vágással vallási szempontból kényes művelet volt, még a késői időkben is rituális okoból nem fém-, hanem kőkést használtak erre a célra. Diodórosz szerint azt, aki a vágást ejtette, üldözőbe vették, kövekkel dobálták, de ennek az aktusnak nyilván csak szimbolikus jelentősége volt. A balzsamozást szent rítusnak tartották. A szívet rendszerint a testben hagyták, néha veséket is. A testet pálmaborral mosták ki, fűszereket helyeztek bele, majd kis vászoncsomagocskákat tettek ideiglenesen a szervek helyére; ezek egyrésze nátront tartalmazott, mások illatos gyantát. A szárítás Hérodotosz szerint 70 napig tartott, de valószinűbb, hogy a teljes mumifikálás vett ennyi időt igénybe, s a nátronban csak 40 napig feküdt a halott. Ez alatt kapta jellegzetes szürkés színét és a bőr szorosan rátapadt a csontokra. A belsejébe tett csomagocskákat a szárítás után eltávolították, de ezeket is megőrizték, és a sír közelében temették el. Kiszárítás után újra kitömték a testet illatos fűszerekkel, gyantával, fűrészporral, sőt időnként hagyma is került a testbe. A gondosan bekent testre amuletteket helyeztek, majd gyantával impregnált vászontekercsekbe csavarták. Az arcra gyakran maszkot helyeztek, a betekert testre pedig egyes időszakokban kartonázsok kerültek. Ezek vászondarabok, melyeket gipsztuskó réteggel vontak be, s istenképeket és feliratokat festettek rájuk. A későbbi időkben összepréselt papirusz volt a kartonázs alapanyaga, szétszedésükkor némelykor értékes szövegek kerülnek elő.

A múmioa szó perzsa eredetű, az aszfaltot jelölte meg, melyet Egyiptomban a Ptolemaiosz-kortól alkalmaztak.

A belső részeket szintén vásznakba tekerve kőedényekbe helyeztek, ezek a kanópuszok. Kezdetben egyszerű lapos fedelük volt, a Középbirodalomtól kezdve fedelüket emberfej alakjában képezték ki, majd az Újbirodalom második falétól a következő fejeket kapták: ember(Amszet), majom(Hápi), sakál(Duamutef), sólyom(Kebehszenuf). A négy edényt Hórusz négy fiával azonosították. Mindegyiknek volt ezenkívül egy védőistennője is: Ízisz(Amszet), Nephtüsz(Hapi), Neith(Duamutef), Szelket(Kebehszenuf). Amszetbe rendszerint a máj került, a tüdő Hapiba, a gyomor Duamutefbe, Kebehszenufba pedig az alsó test különböző szervei.

A múmiák koporsóba kerültek; ezek a Középbirodalom végéig többnyire láda formájúak voltak, később múmia alakját utánozták. Előkelők sírjában több, egymásba helyezett koporsó védte a múmiát(Tutanhamon sírjában négy). A kedvenc állatokat is, de még inkább a szent állatokat mumifikálták. A mumifikálás különleges esetei közé tartoznak az álembermúmiák. Ilyenkor az embernek maszkírozott múmiában nem emberi test nyugszik, hanem pédául szent íbisz.