Salamon
Dávidnak, Izrael első királyának tizenhatodik fia. Édesanyja, Betsabé eredetileg a hettita Uriás felesége volt; Salamon Dávid királynak tőle született második gyermeke.
Neve vagy a héber salom 'jólét, boldogulás, egészség, béke' szóból származik, vagy a Jeruzsálem nevében is szereplő Sálem személynévvel (istenségnév?) hozható kapcsolatba. Sámuel második könyvében (2Sám 12,24) Jedidja néven is említik, ami héberül azt jelenti: 'Jahve kedveltje'.
Életéről Sámuel második könyve és a Királyok első könyve illetve a Krónikák második könyve számol be. Uralkodása békében telt, jelentősebb háborút nem viselt. Ő építtette az első Templomot Jeruzsálemben, valamint sok más hadászati célú illetve a királyi udvar céljait szolgáló épületet. Építkezéseihez sok pénzre és munkaerőre volt szüksége, ezeket az államszervezet erős központosításával, súlyos adók kivetésével igyekezett biztosítani. Ugyancsak építkezési terveinek támogatására lendítette fel a kereskedelmi hajózást is, a Vörös-tengeren hajóflottát építtetett és kikötőt létesített. (Ide kapcsolódhat a hagyomány, amely szerint Sába királynője is meglátogatta őt.)
Uralkodása a zsidó hagyományban aranykornak számít, valójában azonban eredményeit nagyrészt apjának, Dávidnak köszönheti; neki igazában nem sikerült befejeznie a művet, és a rá hagyományozott birodalmat egységes országgá szerveznie. Központosító törekvései, a robot- és adókötelezettségek erős ellenhatást váltottak ki, s nagyrészt ennek köszönhető az, hogy halála után országa szinte azonnal az északi Izraelre és a déli Júdára szakadt.
A Biblia leginkább bölcsességét emeli ki. Mint szerzőnek hagyományosan neki tulajdonítják a Példabeszédeket, a Prédikátor könyvét, az Énekek Énekét és néhány zsoltárt.
